Egyesület - ...:::Szapáry Egyesület honlapja:::...

Repair
Title
Tartalomhoz ugrás
© 2019 by Szapáry egyesület. Minden jog fenntartva!
Szapáry Egyesület
Az Egyesület
Szécsiszigeti Szapáry Hagyományőrző Kulturális és Turisztikai Egyesületünk 2009. januárban alakult 13 taggal, majd újabb négy fő csatlakozott hozzánk. Tagjaink között minden korosztály képviselteti magát, a huszonévestől a nyugdíjasig, ebből adódóan a célként kitűzött feladatokat teljes körűen el tudjuk látni. Az Egyesület elsődleges célja, hogy Szécsiszigeten folytasson tevékenységet, fontos feladatának tartja, hogy segítsen a működési területén élőknek, elsősorban a fiataloknak megismerni a művészetek, helyi, népi hagyományok világát, ezzel elindítson egy hagyományokra építkező, fenntartható fejlődést. Önszerveződő helyi közösségként a tagok már 2005 óta hatékonyan tevékenykednek az előbbi célok megvalósításában, gerincét képezve a helyi önkormányzati rendezvények lebonyolításának.
A Szapáry Hagyományőrző Kulturális és Turisztikai Egyesület kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy általa a községhez és az egykor itt élő nemesi családhoz fűződő hagyományokat újjáélessze és életben tartsa. Célunk, hogy évente többször s többnapos programot szervezzünk a Szapáry név égisze alatt.
Egyesületünk mindent megtesz azért, hogy évről-évre több és értékesebb programmal, szórakozási lehetőséggel, gasztronómiai ínyencségekkel és a fiataloknak sztárfellépővel várjuk a vendégeinket a Szapáry-család egykori birtokán.
Mindezek megvalósításához pályázati lehetőségeket is szeretnénk igénybe venni.
Created with
WebSite X5
Vissza a tartalomhoz